Oldalsáv

Fókuszban a projektoktatás

2020. október 20.
Fókuszban a projektoktatás

Fókuszban a projektoktatás

A 2020-21-es tanév mindannyiunk számára sok újdonságot hozott. Az új szakképzési törekvéseknek megfelelően a kilencedik évfolyamos festő, kőműves és burkoló szakmára készülő tanulóink első tanévükben széles körű ágazati ismereteket sajátítanak el.

A fiúk projektoktatási keretek között 12 építőipari szakmával ismerkednek meg a tanév során, melyek közül elsőként az ács szakmába pillanthattak be.

Megismerték annak történelmi hátterét, tevékenységi köreit, a munkákhoz szükséges eszközöket és gépeket, a faanyagok fajtáit, helyes tárolási módját, kiválogatták a megfelelő alapanyagokat, szakmai számításokat végeztek, sőt angolul is megtanulták az ácsszakma kifejezéseit.

Mindezt egy hagyományos fazsaluzat készítése során tették. Méreteztek, fűrészeltek, szegeltek és a zsalutáblák megalkotása közben az összefüggésekre koncentrálva értékes tapasztalatot szereztek.

Jó kis projekt volt, tanárok és tanulók egyaránt élvezték a sajátos tanítás-tanulási technikát.

A további szakmák megismerésére irányuló projekteket az őszi szünet után folytatjuk.

Németh Lászlóné

szakmai igazgatóhelyettes

Kapcsolat

Dunaújvárosi SZC
HILD József Technikum
Szakképző Iskola és Szakiskola

H-2400 Dunaújváros, Bercsényi utca 8.
hild@hild-dunaujv.sulinet.hu
+36-25/400-530