Hírek
2025. febr. 6.
Igazgatóság
Hild Farsang 2025.
Volt szkander verseny, darts, csocsó, pingpong, Just dance és süteményevés is.
2025. február 6-án iskolánkban ismét megrendezésre került a tél elűzésére szervezett farsangi mulatság. Az osztályoknak előzetes feladatként egy farsanggal kapcsolatos érdekességekről szóló TOTO-t kellett kitölteniük. A legügyesebb csapatot oklevéllel díjaztuk. A mulatságon diákjaink és tanáraink is ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak, illetve játékos programokon vettek részt. Volt szkander verseny, darts, csocsó, pingpong, Just dance és süteményevés is.
A rendezvényt jelmezes felvonulás zárta, mely során a legkreatívabb, legviccesebb, legrémisztőbb maskarákra szavazhatott a zsűri, emellett pedig oklevéllel jutalmaztuk azt az osztályt is, ahol a legtöbben beöltöztek.
A tanuláson kívül együtt töltött idő számunkra kiemelten fontos, hiszen a szórakoztató programokon való részvétel mellett erősödik az összetartozás érzése is.
GALÉRIA
További képek itt tekinthetők meg:


KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Megemlékezés a Víz Világnapjáról iskolánkban
A rendezvény célja az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a víz nélkülözhetetlenségére és felelős használatára.
2025. márc. 21.
Igazgatóság

Ideiglenes felvételi tájékoztató a 2025/2026-os tanévre
Ideiglenes felvételi tájékoztató a 2025/2026-os tanévre
2025. márc. 19.
Igazgatóság